Légitemetés
Az elhunyt hamvainak repülőgépről történő szórása méltó kegyeleti körülmények között a Duna Budapesttől északra eső folyamszakaszán.
Egyre több család igényli a légi temetés egy speciális formáját, a levegőből, repülőgépről történő hamvak szórását. Országszerte több helyszínen – akár Budapesten is – biztosítunk erre lehetőséget ügyfeleink számára. Hamvak szórása történhet a levegőből is repülőgépről, az elhunyt, vagy a család kérésének megfelelően. A szórást megelőző búcsúztatásra sor kerülhet a Lélekhajó kegyeleti teremben, vagy akár a repülőtéren az eltemettető igényeinek megfelelően különböző felekezeti búcsúszertartással, vagy polgári megemlékezéssel történhet. A gyászszertartás időpontjától függetlenül a temetési időpontban a Dunakeszi repülőtér megjelölt várópontján a repülőgép a speciális szórószerkezettel felszerelve várja a légitemetésen résztvevő hozzátartozókat. Pontosan a megadott időben a repülőgép felszáll és a megjelölt folyószakasz felett a parton várakozó gyászolók előtt repül el.
Az elhunyt hamvait 1 fő hozzátartózó elkísérheti a repülőn, aki a levegőben tekintheti meg, amint a hamvak virágszirmok kíséretében, egy kegyeleti és biztonsági szempontoknak tökéletesen megfelelő, speciálisan erre a célra kialakított szóró eszközön keresztül távoznak a levegőbe. A család többi tagja a földről, előre egyeztetett folyó parti helyszínen nézheti végig a folyóvíz feletti szórást.
Az elhunyt hamvait 1 fő hozzátartózó elkísérheti a repülőn, aki a levegőben tekintheti meg, amint a hamvak virágszirmok kíséretében, egy kegyeleti és biztonsági szempontoknak tökéletesen megfelelő, speciálisan erre a célra kialakított szóró eszközön keresztül távoznak a levegőbe. A család többi tagja a földről, előre egyeztetett folyó parti helyszínen nézheti végig a folyóvíz feletti szórást.
A légi temetés hétköznap és hétvégén is egész nap kivitelezhető, amennyiben a látási viszonyok megfelelnek a repülésre. Nagyon ritkán előfordulhat, hogy különösen zord időjárási viszonyok között (sűrű köd) a nem tökéletesen biztonságos repülési feltételek miatt nem az előre megbeszélt időpontban, hanem néhány órával, vagy nappal később – a családdal egyeztetett időpontban – kerül sor a szórásra. Nyári időszakban a reggeli, illetve késő délutáni időpontok javasoltak, télen inkább a késő délelőtti, illetve kora-közép délutáni órák, a korai sötétedés miatt.
A légitemetés alapszolgáltatás árában a szórást végző repülőgépen maximum 1 fő kísérő hozzátartozó utazhat. További kísérő repülőgépeket lehetséges megrendelni, minden repülőn maximum 3-3 fő utassal. A légitemetés, vagyis hamvak repülőgépről történő szórásakor a szolgáltatás részeként cégünk szállítja ki az elhunyt hamvait a Dunakeszi repülőtérre, a légitemetés kiindulási helyszínére.
Mit tartalmazszolgáltatásunk?
A temetés megrendelését követően Barabás Tibor kapitánnyal munkatársaink leegyeztetik az Ön által igényelt temetési időpontot, és egyben le is foglaljuk azt. Leegyeztetjük a repülési tervet és a hamvak szórásának pontos helyszínét. Az elhunyt hamvait kiszállítjuk az indulási repülőtérre a temetés napját megelőző napon és átadjuk a repülőgépet vezető pilótának.
- Teljes körű szolgáltatás és ügyintézés
- Temetési időpontfoglalás
- A hamvak porítása szóráshoz megfelelő állagra
- A hamvak kiszállítása az indulási repülőtérre
- Helyszínrajz biztosítása a szórás helyéről