Urnás temetés temetőben

Az elhunyt hamvasztása után a hamvakat tartalmazó urnát a temetőben az előre meghatározott sírhely típusba eltemetjük.

Urnafülkébe történő temetés

Az elhunyt hamvainak budapesti temetőben történő elhelyezésére tekintettel több választható lehetőség is kínálkozik a sírhely típusát tekintve. Jó néhány évtizedes múltra tekinthetünk vissza a temetkezési szolgáltatások területén a máig népszerű urnafülkék, vagy más néven kolumbáriumok – vagyis urnákat őrző emlékhelyek - tekintetében. Legnagyobb előnyük a temetőben elfoglalt hely nagysága, mivel kis alapterületen relatív sok urnafülke kialakítása megoldható és ezáltal általánosan elmondható, hogy a legkedvezőbb díjú sírhelynek számítanak. Az urnafalak oldalfalainak felépítménye leginkább betonból készül és a fülke nyílását úgynevezett nemeskő zárólappal fedik le, amikor a hamvak temetése történik, vagyis az urna behelyezésre kerül.

Az urnafülkék általában a temető kerítésében kerülnek kialakításra vagy parcella széleken esetleg olyan helyen, ahol elválasztásra kerülnek a temető bizonyos területei illetve a temetői utak mentén, épületek oldalait szegélyezve.

Az urnafülkék legrövidebb megváltási ideje az első betemetéstől számított 10 év, de akár a duplájára, vagyis 20 évre is megválthatóak. Bizonyos temetőkben az exkluzív helyen elhelyezkedő urnafülkék megváltási ára 25 év is lehet.
Az urnafülkékből létezik szimpla és dupla méretű ami azt takarja, hogy a hagyományos méretű kerek urnából egy vagy kettő darab helyezhető el a sírban. De létezik egy úgynevezett ikresítési eljárás is, ami azt jelenti, hogy a szimpla fülkébe kettő, még a dupla urnafülkébe négy ikresíthető urna helyezhető el. Ezek az urnák szögletes kialakításúak és hasonlítanak egy téglatestre. Ezáltal takarékosabban bánnak a hellyel, jobban kihasználják a tereket, így ténylegesen megoldható az, hogy adott esetben egy házaspár hamvai egy szimpla urnafülkébe kerüljenek.
A nemeskő zárólapok készülhetnek márványból és gránitból is. Az elhunytak nevét, születési és halálozási évszámát illetve az urnafülke számát kell ezekbe a kolumbárium lapokba belevésetni. Szokás lett továbbá egy búcsú mondatot, vagy verset, esetleg az elhunyt vallásának felekezeti jelképét felvésetni a kőre. Porcelánból vagy bronzból készült virágtartó vázát és/vagy koszorúakasztó gombot lehet elhelyezni a zárólapon, így a sírhoz kilátogató hozzátartozók számára megkönnyíthető a szálas virágok esetleg koszorúkészítmények elhelyezése a síron.

Urnasírba történő temetés

Az összes budapesti temetőben rendelkezésre állnak urnasírok az elhunyt hamvainak végső nyugalomra helyezésének biztosítására. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a hamvasztásos temetkezési formák közül az urnasírba történő temetés szimbolizálja leginkább a régmúlt hagyományos, vagyis testet temető szertartásait. Ennél a sírhely típusnál ugyanis a hamvakat tartalmazó urna a föld felszíne alá kerül eltemetésre úgy, mint a koporsós temetés esetén. Ezáltal a gyászfeldolgozási folyamatok is némiképp könnyebben tudnak megindulni, hiszen a hozzátartozók számára az elhunyt halála a temetés során jobban lezárható esemény.
A budapesti temetők urnasírjaiban a földbe leásva, előre telepített, úgynevezett urnakeszonok vannak rendszeresítve, melyek megvédik a hamvakat tartalmazó urnákat a külső behatásoktól. Az esetleges rátemetések ezáltal jóval egyszerűbbek, a már eltemetett urnák sérülésmentesen kiemelhetőek a sírból.

A sírhelyek fölé urnasírköveket szokás emelni, melyek mérete jóval kisebb a hagyományos sírkövekénél, ezáltal sokkal kedvezőbb áron igényes, jó minőségű márvány vagy gránit emlékek telepíthetők. Az urnasírhelyre elhelyezhető urnák maximálisan engedélyezett száma 4 darab, az urnasírok minimális megváltási ideje 10 év.

Az urnakripták hasonló méretűek, mint az urnasírok, de lényegi különbség a két sírhely között az, hogy az urnakriptában a hamvakat tartalmazó urna a föld felszíne felett kerül elhelyezésre egy úgynevezett felépítményben, mely be van burkolva márvány vagy gránit nemeskővel. Az urnakriptába helyezhető urnák maximálisan engedélyezett száma 4 darab, a minimális megváltási ideje 10 év.

 

Meglévő koporsós sírba történő temetés

Lehetőség van továbbá az elhunyt hamvait eltemetni meglévő koporsós sírba is. Ez esetben a sírhely felett rendelkező személy írásos engedélye szükséges ahhoz, hogy bármilyen temetési előkészület elkezdhető legyen, illetve maga a temetés lebonyolításra kerüljön. Fontos körülmény továbbá az is, hogy a sírhely használati ideje meg legyen váltva, mivel lejárt használati idejű sírba temetést megrendelni nem lehetséges. Amennyiben a fenti kritériumok teljesülnek, úgy nincs akadálya az elhunyt hamvait tartalmazó urnát betemetni a meglévő koporsós sírba.

Ha a sírhelyen van sírkő és az rendelkezik úgynevezett fedlappal – ami a síremléket zárja le felülről – vagy a sírkő keretes kialakítású, vagyis nincs rajta fedlap, akkor nem szükséges a teljes síremléket eltávolítani a sírhelyről a temetésig. Egyéb esetekben ezt a műveletet el kell végeztetni sírköves vállalkozóval illetve a sírkő fedlapot is le kell vetetni a temetés napját megelőző 3 munkanappal előbb. Praktikusan ha sírköves vállalkozót vonunk be a temetésbe, úgy akkor már az elhunyt nevét, születési és halálozási évszámát is felvésetjük a síremlék fejkövére. Cégünk kizárólag megbízható, számlaképes sírköves céggel dolgoztat, így garantálva az elvárt minőségi munkavégzést.

A sírba történő urna temetése nem hosszabbítja meg a meglévő koporsós sírhely használati idejét, viszont a temetéskor nem is kell semmilyen sírhely pótdíjat befizetni a temető részére. Általánosságban elmondható, hogy ha érvényes a sírhely és nem kell sírköves munkálatokat eszközölni, akkor ez a temetési típus a legkedvezőbb áru temetési módozat, ha temetőben szeretnénk az elhunyt hamvait elhelyezni.

további Kérdése van?
Hívja munkatársunkat!

Mit tartalmaz
szolgáltatásunk?

A temetés megrendelését követően munkatársaink beszerzik az elhunyt Halottvizsgálati Bizonyítványát, ezután kiállíttatják az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatát a halál helye szerinti polgármesteri hivatalban. Kollégáink hamvasztó koporsóban elszállítják az elhunytat a hamvasztó üzembe. Itt megtörténik a hamvasztás és a hamvak urnabetétbe történő helyezése. A hamvakat tartalmazó urnát kiszállítják a temetés helyszínéül szolgáló temetőbe ahol átadják az urnát a temető munkatársainak. A kiválasztott sírba megtörténik a hamvak temetésének szertartása.
  • Teljes körű szolgáltatás és ügyintézés
  • Halotti anyakönyvi kivonat beszerzés
  • Az elhunyt szállítása a krematóriumba
  • Hamvasztás és a hamvak visszaszállítása
  • Hamvasztáshoz szükséges kegyeleti kellékek biztosítása
  • Hamvak szállítása a temetőbe
  • Temetői ügyintézés és temetési időpont foglalás

KÉRJEN CÉGÜNKTŐL DÍJMENTESEN ÁRAJÁNLATOT

Az árajánlatkérő űrlapban szereplő kérdések megválaszolásával segíti munkánkat abban, hogy munkatársunk kifejezetten az Önt érdeklő szertartásra tudjon pontos költség kalkulációt készíteni. Amennyiben Ön az ott feltett kérdésekre pontosan válaszol, akkor munkatársaink nemcsak „közelítő” árakról tudják Önt tájékoztatni, hanem egész pontos temetési költséget tudnak számolni. A Megjegyzés ablakba beírhatja az esetlegesen felmerülő kéréseit, kérdéseit vagy az egyéb információkat.
Amennyiben megadja mobil telefonszámát, úgy SMS-ben jelezzük Önnek, ha a megadott elérhetőségére elküldtük temetési ajánlatunkat.

Hamvak temetése temetőben árajánlat






















A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!